Este

Sziasztok! 

Nagyon boldog vagyok, hogy egyre többen tévedtek ide, már heten vagyunk! 

Kaptam egy trailert, ami szerintem fantasztikus lett! 

És volt pár tanácsadóm, akik arra panaszkodtak, hogy rövidek a fejezetek, és tényleg igazuk volt! Ez a rész  hosszabb lett, még mindig nem tökéletes, de egyre jobb lesz a hosszúság is! :) Fejlődöm.

Ebben a részben ( sem ?) történik sok minden, de megtudunk egy homályos részt. Innentől indul be minden!

Jó olvasást:

Carlie

  A másodpercek csak teltek,én csak öleltem őt nyakánál fogva, miközben simogattam azt. Óvatosan eltolt magától, mélyen a szemembe nézett. Ujjával kisimított egy kósza hajtincset arcomból. Teltek a pillanatok, ültem az ölében, keze még mindig ott pihent a vállamon.
      Az ajtó félénken megnyikordult, Cathleen hajtincsei libbentek ki mögüle.
     -Steve!-nézett be, mikor meglátott minket, szája mosolyra húzódott- Hupsz! Bocsi, csak Kira kéri, hogy menj le egy kicsit hozzá! Én addig itt maradok Suzanne-val.
      Felpattantam Steve öléből, s bár nem kellett volna zavarban lennem egy ötéves előtt, mégsem tudtam levenni a szemem a szoba egyik alsó sarkáról. Éreztem, hogy Steve engem néz, hallottam ahogy feláll és kisétál a szobából.
      - Jaj, Suzanne!- fogta meg a kezeimet Cathleen.
      Szemei csillogtak, s úgy mesélte nekem délelőtti élményeit.
      - Olyan szépen táncoltak azok a lányok! Olyan magasra ugrottak, ijesztő volt, azt hittem le fog esni! Csak így..Felemelte a lábát és felugrott!
       Beszéde közben megpróbálta utánozni az artistákat kisebb-nagyobb sikerrel. Felemelte kötött harisnyával fedett jobb lábát, kidugott nyelvvel kereste egyensúlyát, de...
       - Áh, én ezt nem tudom megcsinálni! Én biztos elesnék!-nézett rám csalódottan.
        Azzal, hogy magamba fordultam volna és nem beszéltem volna Cathlennel, és rontottam volna el napját, inkább még jobbá akartam tenni. Hisz már el kéne jönni azoknak az éveknek, amikor nem csak magamra gondolok! Mögé sétáltam, s hónaljánál fogva felemeltem Őt fejem fölé. Nagyokat sikíott, mikor megpördültem.
       - Tegyél le, Suzanne! Tegyél le! - kacagott, kívánságának eleget is tettem- Te annyira kedves vagy, nem is értem Kira miért nem örül neki, hogy itt vagy! Egyfolytában arról beszélt, hogy ,,semmi helyed nincs itt" és,hogy ,,Steve miért hozott ide".
       Arcom elkomorult. Nem igaz, hogy Kira még mindig nem békélt meg velem! Én csak megpróbáltam erőt adni Stevenek. Még mindig mérges rám amiatt. Azonnal kirohantam a szobából, hallottam, hogy Cathleen utánam jön, de most még Ő sem érdekelt. Meg sem álltam az előszobáig, ahol gyorsan felvettem a cipőm, a kabátom.
      - Már mész is? - kérdezte Steve.
      - Igen, köszönöm a vendéglátást!- hadartam el neki, és akármennyire szerettem volna beszélni vele, akár még egyszer átölelni Őt, nem tudtam itt maradni.
       - Várj csak, kikísérlek!
      Még megsimogattam Cathleen fejét és Steve oldalán, mentem ki a házból. Próbáltam minél lassabban menni, nem sikerült. Tudtam, hogy Steve is észrevette, hiszen én általában lassú tempóban megyek, ez a sebesség nem volt megszokott nálam. A kapun kívül megállt, én Vele szemben. Kék szemeivel az enyémet fürkészte, az ővé csak pár árnyalattal volt világosabb az enyémnél. Pont tökéletes.
     - Köszönöm!

      Csak ennyit mondott, nekem ez épp elég volt. Ebben a szóban minden benne volt. Elmosolyodtam, majd egy óriási sóhajjal indultam el hazafelé. A nagy fehér ház egyik erkélyén ott állt a kis Cathleen, kedvesen integetett nekem nővére karjaiban, akin a sötétség ellenére is tökéletesen látszódtak a káröröm, a ,,kármosoly" vonásai.

Trailer

Sziasztok!
clarissa Cronin készített egy fantasztikus trailert, ami hamarosan ki is kerül a modulok közé.
Nézzétek meg! :)

Meglepetés

Sziasztok!

 Arra szavaztatok legtöbben a modulsorba kitett szavazáson, hogy meglepetéssel kedveskedjek Nektek.
 Arra gondoltam, hogy mivel egyre több pozitív kritikát kapok a történetről és az írásmódomról, el merem vállalni két olvasóm blogjának a bétázását. Ha valakinek szüksége lenne segítségre:

 - Írjátok le kommentben: Blogger neveteket, blogotok linkjét, és e-mail címeteket.

 Jelentkezni 2014. December 28-ig lehet (meghosszabbíthatom), és még aznap kihirdetem a nyerteseket, akiķkel emailben felveszem a kapcsolatot.


 Kellemes ünnepeket!  :)

Érzelmek

                                                         Sziasztok kedveseim!
Örömmel közlöm,hogy üdvözölhetünk két újabb feliratkozót! Már hatan vagyunk! :) 
Megkaptam életem első díját,most kezdem magam otthon érezni a blogger világban Nektek köszönhetően. Láthattátok, hogy kiraktam a szavazást, hamarosan el is mesélem, mi lett az eredmény.
 Jó olvasást!
 
 ( Innentől kezdve nem lesz szemszög felirat )

  
Kicsit olyan volt, mint egy kihallgatás. Az ügyvéd várta, hogy valljak. Csak fürkészett azokkal a gyönyörű kék szemével,hallani akart valamit. Valami bölcsességet. Hallani akarta az okos Suzannet, aki mindig meg tud mindenkit nyugtatni, aki mindig mindenkit meghallgat. Ilyen helyzetben mégsem voltam még sohasem. Be kellett ismernem, hogy féltem. Féltem, hogy kudarcot vallok és még jobban elmérgesítem a helyzetet. Csak boldognak akartam látni.

          Önző voltam. Állíthattam magamnak, hogy csak tiszta szerelemből, tényleg azért vagyok most is vele,mert szeretem, de én nem szeretném sírva látni. Az önzőség ellenség, és elég csak ránéznem...
          És felemeltem fejem, belenéztem abba a szempárba, ami mindig elbűvölt. Titokzatos volt, de egyszerre nyitott is. A szem a lélek tükre. És ebben nem kételkedtem. Vitázhattam magamban arról, hogy önző vagyok-e, vagy sem, hogy le kell győznöm magamban ezt az érzést, hogy teljes mértékben vele kell együttéreznem, de abban a pillanatban egy dolog biztos volt. Hogy az a pillantás csak az enyém volt és az a szem sosem fog megváltozni. Mindig ugyanolyan fog maradni. Csodálatos.
          Hallgatagságomat még mindig nem szakítottam meg, nem tudtam volna mit mondani. Meg kellett volna nyugtatnom,azzal, hogy minden rendben lesz? Nem,nem lesz rendben. Nem tudom Dawsont visszahozni egyetlen egy dolgot tudok nyújtani: lelki támogatást.
           Aznap harmadszorra öleltem meg,harmadszorra éreztem szívének megállíthatatlanul gyors ütemét. Harmadszorra simította kézfejét a hátamra, amitől mérhetetlen nagy nyugodtság költözött lelkembe.
             Egyszer-kétszer megölelt már az évek alatt, amikor kirándultunk, vagy áthívtuk őket vendégségbe, de ezek annyira másak voltak. Érzelemteliek. És abban a pillanatban, amikor ott tartottam a kezeim között, olyan boldog voltam, mint még soha. Éreztem, hogy megbízik bennem és ez volt a legnagyobb álmom.

1. Díj

Szabályok:

• Írj magadról 10 dolgot!
• Válaszolj a 10 kérdésre!
• Tegyél fel 10 kérdést!
• Küldd tovább 10 embernek!

10 gondolat rólam:

•  Tanulásban most mélypontom van.
• Imádom az irodalmat és a földrajzot.
• Már négy éves korom óta táncolok, balettoztam és most fitnessezem.
• Sok barátom van, haverok, de IGAZI barátok is.
• El szeretnék jutni Hollandiába és New Yorkba.
• Zenei stílusom behatárolhatatlan, bármi jöhet, kivéve a rap.
• Nagyon szeretek metrózni.
• Az egyik barátnőm és családja átmenetileg nálunk lakik.
• Barátnőm is blogol.
• Nem szeretem a One Directiont.

Válaszaim Alia kérdéseire:

        1. Három-négy éve.
         2. Teljesen mindegy, a fanfictionoknál is el tudok vonatkoztatni a hírességtől, még akkor is,ha nem szeretem.
         3. Leginkább történeteseket.
          4.  Egy Random Name Generator ,,adta" nekem ezt a nevet. Előtte a személyes gmail fiókommal publikáltam.
           5. Leginkább, amikor kirándulok, vagy utazom. Buszon, metrón, akárhol.
           6. Történetet, de szeretnék megpróbálkozni a versekkel is.
           7. Nem igazán. Vannak vázlatok a fejemben, de egyelőre kitartok ennél a történetnél.
           8. Nagyon szeretek olvasni. Jelenleg Nicholas Sparks Vissza hozzád c. könyvét olvasom. Fantasztikus a történet, a karakterek. Minden tökéletes.
           9. Mindig máshogyan. Némelyiket előre megtervezem, de a legtöbb csak úgy jön, és lépésről-lépésre fejlődik.
           10. Talán elkezdeni. A végén már nagy a nyomás, olyan befejezést szeretnél, ami méltó a szereplőkhöz. :)

10 kérdés tőlem:

1. Párbeszéd vagy leírás?
2. Van olyan szereplőd, amit magadról mintáztál?
3. Írtál már fanfictiont? Szerinted az könnyebb, mint a saját történet?
4. A mellék-, vagy a főszereplőket nehezebb megalkotni?
5. Ha most egy verset kellene írnod, mi lenne a címe?
6. Van kedvenc sorozatod?
7. Az álmaidból szoktál ihletet kapni?
8. Melyik a kedvenc blogod? Miért?
9. Szereted a hasonlatokat? Nehéz a megértése, ha nagyon mély értelműre sikerült?
10. Mit köszönhetsz a bloggernek?

10 bloggerina/blogger, akiknek továbbküldöm:

• -N-
• Helena Z.
• Fantasy Girl
• Lucy
• A.J.Charrieré
• Destiny Fox
• Azy
• M. Mircsi
• Danielle Cobbler
• Arika Blue

Dawson család

  Sziasztok!
Meghoztam a részt,ami rövid lett és szerintem gyengécske, kíváncsi vagyok nektek hogyan fog tetszeni.
Köszöntöm legújabb feliratkozómat! :) Már négyen vagyunk!
Szép decembert és Adventet:
Carlie Verna

 Suzanne Elfleda

  Az út csöndben telt. Egyikünk sem szólt egy szót sem, igazi kínos csönd volt. Legalábbis nekem biztosan. Tudtam,hogy akkor nem rólam volt szó, nem az én ábrándomról. Nem várhattam tőle, hogy felszabadultan csevegjen el velem. Vitázott bennem a szerelmes és a bölcs Suzanne, ám akkor még nem tudhattam, hogy nem csak fölöttem csapkodtak zavaros hullámok.
       Sokszor jártam már Steve otthonában, ismert engem a családja, de sosem éreztem annyira idegennek magam,mint akkor. A nagy kert,ahol mindig jókedv uralkodott, most kihalt volt, csak a ház őrzője feküdt otthonában, de mintha Ő is megérezte volna mi történt, csak csöndben szürcsölgette gondosan kikészített vizét.
      Az ajtó hirtelen kicsapódott, és egy pöttöm, barna hajú kislány robogott ki, és egyenesen bátyja karjaiba ugrott.
- Steve! Képzeld! Kira elvitt engem cirkuszba!- Cathleen arca ki volt virulva, nyoma sem volt szomorúságnak.
      Testvére gyengéden simított végig arcán, majd értetlen tekintettel nézett a legnagyobb Dawsonra, Kirára, aki az ajtófélfának támaszkodva állt. Onnan figyelt bennünket.
       Nem mondták el neki. Ez a Dawson család. Életük legnagyobb tragédiáját élik át, mégsem törik össze a gyermeki álmokat. Ő még csak gyerek! Nem kell szembesülnie a... Halállal. Hiszen Cathleen állt talán a legközelebb  Matthew-hoz, a fiú teljesen elkényeztette Őt. Imádta a gyerekeket, emlékszem Steve mesélte mennyire boldog volt, amikor szülei bejelentették a kölyök érkezését.
        Megpróbált csevegni velem, amikor itt voltam náluk a szüleimmel mindig játszottunk együtt, rengeteget beszélgettünk. Nagyon szerettük egymást,de nem tudtam figyelni rá. Egyre csak Steve meggyötört arcát néztem, ahogy Kirával összesúgott,és rámemelte nővérével teljesen azonos szemét. Cathleen már csendesebbé vált, hiszen látta egyikünknek sem volt jó napja. Csodáltam Kira erejét, ahogy rezzenéstelenül festi húga körmeit, egyetlen könnycseppet sem ejtett közben. Majd később.
          Steve szobája ugyanolyan volt, mint mindig. Falai kék színben pompáztak, teljes harmóniában álltak a fenyőből készült bútorai. Sosem törekedett a ,,dizájnosságra", elegek voltak neki a letisztult felületek is.Valami mégis más volt.  Lehuppant világos babzsákfotelére, arcát kezébe temette, úgy mondta:
- Ülj le Suzanne!

Kitartok

Kedves olvasók!
Régen volt bejegyzés az oldalon, magam sem tudom megindokolni miért. Megfordult a fejemben, hogy abbahagyom, de rájöttem, hogy nem azért készítették nekem a designt és nem azért fantáziáltam erről a történetről ennyit, hogy befejezzem. És van is kedves írni.
Úgyhogy hétvégén ki is teszem a részt, ám előtte meg kell írnom egy gigantikus töri témazárót...

És egy meglepetés...

A Rose Criticism által megrendezett versenyen első helyezést értem el a design és fejléc kategóriában. Vagyis második a fejléc kategóriában és első a design kategóriában.
A helyzet azért is vicces, mert Danielle Cobbler, a kinézetem készítője is velem egy helyen végzett a saját blogjával.

Gratulálok mindenkinek, aki indult!

Újdonság

Sziasztok!

Egymás után 5 bejegyzés! Ejha!
Barátnőmmel nyitottam egy új blogot, remélem elnyeri tetszéseteket, nézzetek be: Even his Touch is Just Like Mine

Jó olvasást:
Carlie

Mászóka és emlékek

Sziasztok!
 Nagyon örültem, hogy sokan rátaláltatok a blogra és írtatok nekem. :)
Ez a rész talán jobban ,,megfogható" lett, nem lett olyan katyvasz,mint az előző rész, de talán az 1. rész jobb lett. Kíváncsi vagyok a véleményetekre!

Jó szórakozást:

Carlie Verna
 

Suzanne Elfleda

  A pillanat hamar véget ért, üveges szemekkel néztünk egymásra. Azt hittem végre megnyílik nekem, s talán már ott is voltunk a kapujában. Nem tudtam mi fog történni. Feláll, hazamegy gyászolni? Megtörténhet, valószínűleg egyedül akar lenni. Vagy még beszélgetünk egy ideig?
- Hazajönnél velem? Talán jobb lenne, ha nem lennék teljesen egyedül- légzése egyenletesebbé vált, így beszéde is.
Félszegen bólintottam, örültem, hogy engem gondol utolsó reménysugárnak, ám rájöttem arra is, hogy míg nekem kellett volna erősebbnek lennem, mégis Ő volt a nyíltabb velem szemben. Nem volt szabad a szerelmet, vagy hasonló érzést összekevernem a segítséggel, jótettel, hisz Ő sem tette.
    Még mindig óvatosan, ám már jóval határozottabban simítottam végig karján megerősítésképpen.  Utoljára megtörölte szemét, bár most már nem könnyezett. Ezt inkább egy olyan tettnek tudtam be, mint a lányoknál az, amikor megszorítják copfba fogott hajukat. Ezzel akarta magát akár egy kis időre összekapni magát.
    Az udvaron már sokkal kevesebben voltak évfolyamunkból, csak a kisebbek játszottak. Az ütött-kopott mászófalon nem volt senki, inkább a modern hintát vették célba.
    A mi kapcsolatunk mindig is furcsa volt Steve-vel. Volt amikor nem is szóltunk egymást, de volt olyan is, amikor nagyon sokat játszottunk, beszélgettünk. Még hatodikban tanítás után ki kellett mennünk a játszótérre. Mindenki csodálkozott, amikor mi ketten versenyt futottunk a mászókáig. Imádtuk ezt a játékot, én szerettem ezen lógni, Ő is.. Sosem árulta el miért.
    Megtorpantam. Talán.. Kockáztatnom kellett. Mélyítem tovább a sebet, vagy hagyom érintetlenül? Jót teszek ezzel, vagy rosszat? Kockáztatnom kellett.
- Szeretnél játszani?- mutattam az árválkodó játékszerre.
     Hirtelen elmosolyodott, szomorkás mosoly volt az, ám látszott rajta, jól esett neki a kérdés. Nem futott, ugyanolyan lassan sétált, mint eddig. A mászóka előtt vett egy nagy lélegzetet, két kezével megszorította a fokot, ami vállával egy vonalban volt. Az utolsó előttit.
     Összeszorította szemeit. Így állt pár másodpercig, majd rám nézett. Érzelmeit szinte láttam cikázni gyönyörű kék szemében, féltem, fel fog robbanni, ha továbbra is ennyi érzés szállja meg lelkét. A szomorúság, és a meghatottság ötvözete mindig fájdalmas szokott lenni. Ugrálsz a kettő között, egyik sem jó megoldás.
- Sosem árultam miért szeretem ezt, ugye? - kíváncsi arcomat látván folytatta - Matthewvel régen mindig ezen játszottunk. Már akkor is erősebb volt, mint én.      
      Sejtettem. Gondoltam, hogy Matthew jutott eszébe. Steve bátyja tényleg minden képzeletet felülmúlóan izmos volt, ami nem is csoda, hiszen folyamatosan kiképzésen volt.
        Megrohanták az emlékek, s újra a karjaim közé zárta magát. Kezemmel egyenletesen simogattam hátát, aminek hatására megnyugodott.
- Köszönöm!

Ajándék

Kedves olvasók!

Barátnőm egy szerintem aranyos ügyet indítványozott.
Én, nem vagyok One Direction rajongó, de ha közületek vannak olyanok, akik szeretik Louis Tomilsont, csatlakozzanak!

Egy új kezdet

Írók-olvasók kampány

FORRÁS

Egy kezdeményezést szeretnék elindítani, ami a blogírók és -olvasók közti kapcsolat kialakítását támogatja. Tudom, hogy már többen is megpróbálkoztak hasonló kampányokkal, de én úgy látom, hogy még mindig van mit javítani a helyzeten. 

Szeretnéd, ha sok olvasód lenne? Naná, máskülönben mi értelme van a blogolásnak? Mindenki azt szeretné, ha százával özönlenének az oldalára a feliratkozók, és egész napos elfoglaltságot jelentene neki válaszolni a dicsérő kommentekre de valljuk be, ez ritkán teljesül, és akkor se biztos, hogy azok a blogok kapják meg a rivaldafényt, amelyek a legjobban megérdemelnék. Egészen biztos vagyok benne, hogy te is voltál már dühös vagy csalódott, mert nem gyűlt össze elegendő mennyiségű pipa, komment, oldalmegjelenítés a legújabb bejegyzésedhez... de belegondoltál már abba, hogy te mint olvasó miként működsz? Hány blogra iratkoztál fel, hány helyen hagytál nyomot magad után? Hány oldalon tanúskodsz olyan aktivitásról, mint amilyet te elvársz a saját követőidtől? Mégis hogy várod el, hogy rengeteg megjegyzés érkezzen a részeid alá, ha te se kommentelsz sehová?

Talán abszurdnak tűnhet a gondolatmenet, miszerint ha te sok helyen válsz lelkes rajongóvá, akkor a saját blogod is népszerűvé válik, de hidd el, van benne logika. A mai blogvilágban túl sok író jut túl kevés olvasóra, és csak úgy növelheted ez utóbbiak számát, ha te magad is azzá válsz. De ha csak abba gondolsz bele, hogy mennyire fel tudnád dobni egy idegen blogger napját csak annyival, hogy pötyögsz neki néhány elismerő sort akkor azt hiszem, már megéri csatlakozni a kezdeményezéshez.

És hogy miért lesz érdekes ez a kampány? Talán azért, mert egyszerre kell íróként és olvasóként működnöd, amit azt hiszem, eddig nem sokan vártak el a bloggerektől.

Mit kell tenned, ha csatlakozni akarsz?

Tedd ki a plecsnit a saját blogod modulsávjába! Jó, tudom, egy kicsit nyomi, de a szándék a fontos :) Nem akartam túlcsicsázni, hogy ne üssön el egyik blog kinézetétől sem, és azt hiszem, ez a világosszürke még bármelyik színvilágú designba belefér. A kép irányítson át erre a bejegyzésre, hogy mindenki tudja, miről van szó pontosan! (Ha nagyon jót szeretnél cselekedni, akkor egy komment formájában jelezheted nekem, hogy beszállsz a kampányba, de ez természetesen nem kötelező)

• Nézd át a blogodat, és irts ki belőle mindent, ami az olvasókban rossz benyomást kelthet! Ne legyen nagyképű, fellengzős fülszöveged, ami "egyedi, nem sablon, nagyon izgi" sztoriként mutatja be a történetedet! Ne közöld az olvasóiddal, hogy a negatív kommenteket törölni fogod, vagy hogy csak ötcsillagos, százezer feliratkozóval rendelkező, Nobel-díjas blogokat vagy hajlandó kitenni cserének!
• Értelemszerűen tabu a komment- és pipahatár.
• Ne nyafogj, amiért olyan kevés nézettsége lett a legutóbbi bejegyzésednek. A rendszeres olvasóid nem érdemlik meg, akik meg elhanyagolják a blogodat, azok úgyse fogják látni a panaszáradatodat.
• Mindig válaszolj minden kommentre! Még akkor is, ha csak annyit írtak, hogy "nagyon jó, kövit!", mert ők is megérdemlik a reakciódat. Ha pedig jó szándékú kritikát fogalmaznak meg a blogoddal kapcsolatban, akkor pláne ne az legyen az első gondolatod, hogy kitöröld a megjegyzést, hanem gondolkozz el rajta, és ha úgy látod, hogy igaza van, fogadd meg a tanácsait!
• Nézd át az általad követett blogok listáját! Hányszor írtál nekik kommentet? Akadnak olyan blogok is, amikre csak hirtelen felindulásból iratkoztál fel, de azóta egyszer se nyitottad meg őket? Most itt a nagy lehetőség, hogy az összesbe beleolvass, és véleményt hagyj magad után. Ha az általad írt komment végére odabiggyeszted, hogy az Írók és olvasók kezdeményezés keretében írtad ezt a megjegyzést, akkor még több emberhez eljut az ötlet, és akár egyre több blogíróból válhat olvasó. Gondolj csak bele, milyen jó érzés lenne, ha egy olyan kampány végett gyarapodna meg a feliratkozóid száma, amiben te magad is részt veszel!

És az utolsó szabály, ami az összes közül a legkülönösebb, de egyúttal a leghatékonyabb is...

Új feliratkozód van? Nagyszerű! Keresd meg a Rendszeres olvasók közt a profilját, és nézz be az általa vezetett blogokba! Nincs mit vesztened vele, viszont az is lehet, hogy egy igazi kincsre fogsz akadni. Ha tetszik az ő blogja, értelemszerűen fel is iratkozhatsz vagy tudathatod vele, hogy hol találtál rá az oldalára hidd el, nagyon jól fog neki esni. Még az is lehet, hogy egy igazi barátra fogsz akadni a személyében, hiszen a közös érdeklődési kör már adott. A blogvilág hihetetlenül szürke és öncélú lenne, ha közben nem lépnénk kapcsolatba más emberekkel, akik aztán a barátainkká is válhatnak. (Persze, ez nem egyenlő a "feliratkozok a blogodra, ha te is követed az enyémet" biznisszel, amit amúgy mélységesen elítélek; ez nem üzleti, hanem szimpátiaalapon fog működni, hiszen csak arra az oldalra kell feliratkoznod, ami tényleg tetszik). A következő bejegyzésed elején aztán meg is köszönheted neki, hogy az olvasóddá vált.

Hangtalan pillanatok

Sziasztok!
Meghoztam a1. fejezetet, aminek elkészítésében nagyon sok segítséget kaptam egy nagyon kedves barátnőmtől ( még akkor is,ha Ő nem ismeri be :))
És boldogan köszöntöm új olvasómat: Buu-chant!

Jó olvasást.
Carlie Verna

Suzanne Elfleda

    Arcát tenyerébe temette, válla megemelkedett. Nem akartam látni, mennyire szenved, mennyire egyedül van. Nagyot sóhajtva hunytam le a szemem, majd újra odanéztem. Összetalálkozott a tekintetünk, szeme kivörösödött, pár könnycseppet is észrevettem, amiket szürke pulóvere ujjával próbált meg letörölni. Ám azok erősebbnek bizonyultak. Akkor még nem tudtam, hogy azok a gazok, amik általában mindenkinek megkeserítik életét, az én végzetem lesznek.
,, Sír " Amikor eljutott tudatomig, hogy nagyobb a baj, mint gondoltam, megszűnt bennem minden nemű  gyávaság. Elszántan indultam meg az udvar velem szembeni részébe, nem tudtam végiggondolni, mit fogok mondani, mihez fogok kezdeni, ha odaértem. Egy dologban azonban biztos voltam: Segíteni fogok Neki.
       Könyökét térdén támasztotta meg, csak egy momentumra nézett rám. Amikor leültem. Szólásra nyitottam a szám, beszélni mégsem tudtam. Nem voltam tisztában vele, mekkora a probléma és egy gyerekes vigasztaló szöveggel még nagyobbá tehettem volna azt. Az évek során megtanultam, hogy mindenkinek más a világméretű problémája, mindenkinek más az értékrendje. Aztán, ha egy tényleg borzasztó esemény történt, az mindenkinek rettentő. Az összekovácsol minket. Reménykedtem nem fog ez megtörténni. Egy ilyen esemény miatt, ne! Minket egy boldog pillanatnak kell összekötnie! Nem bírnám látni, hogy összeomlott.
          Tévedtem.  Karjai körbefonták derekamat, állát vállamra támasztotta, úgy sírt. Reszketett. Nem foglalkozott a minket kíváncsian vizslató tekintetekkel, legyőzte a szemérmességet. Azt, ami mindig is jellemezte őt. Százszor elképzeltem már, milyen lesz, amikor megölel,  ez a lehetőség nem szerepelt.  Azok az emlékek porba hulltak, nem meghatottságból kezdtem el könnyezni, akkor, ott nem volt helye önzőségnek.
- Matthew meghalt- suttogta.
Megmerevedett testem. Matthew. Matthew Dawson. Csak kétszer láttam eddig, amikor Stevet várta az iskola előtt. Az is soknak minősült. Élete nagyobb részét kiképzésen töltötte, alig ment haza. Katona volt. Sokszor láttam a tévében, amikor kitüntetéseket kapott., nagyon ügyes volt, mégsem volt könnyű élete a Dawson családnak. Anyutól tudtam, sokat beszélgettek Steve anyukájával, a néni minden pillanatban aggódott fia épsége miatt. Egyszer el is vitték a kórházba, lázálmok kínozták szegényt. Matthew Dawson életét vesztette. És ez pedig hatalmas veszteség. Mindenkinek.

Bevezető

Kedves leendő olvasóim!
Nagy örömmel köszöntelek titeket itt, az ,,Érintése is olyan,mint a tiéd" c. blogon.

Ne lepődjetek meg, nem fogok írni prológust, szerintem anélkül is lehet egy jó történetet írni. Ez most egy bevezető lesz, hogy megismerkedjetek Suzanne-val.

Remélem tetszeni fog:

Carlie Verna

 

 Suzanne Elfleda

Tudtam, hogy nem ismerem. Nem hittem, hogy ismerhetem. Azt gondoltam soha nem fog megnyílni előttem, hogy maradunk öt évvel ezelőtt, amikor még félt tőlem. Amikor elkülönültek az érettek, és a gyerekesek. Nem így történt.
Reménykedtem, egyszer leülhetek mellé, és őszinte lehetek vele. Csak pár percre. Csak egy pillanatra láthatnám szemét. Őszintén.