Este

Sziasztok! 

Nagyon boldog vagyok, hogy egyre többen tévedtek ide, már heten vagyunk! 

Kaptam egy trailert, ami szerintem fantasztikus lett! 

És volt pár tanácsadóm, akik arra panaszkodtak, hogy rövidek a fejezetek, és tényleg igazuk volt! Ez a rész  hosszabb lett, még mindig nem tökéletes, de egyre jobb lesz a hosszúság is! :) Fejlődöm.

Ebben a részben ( sem ?) történik sok minden, de megtudunk egy homályos részt. Innentől indul be minden!

Jó olvasást:

Carlie

  A másodpercek csak teltek,én csak öleltem őt nyakánál fogva, miközben simogattam azt. Óvatosan eltolt magától, mélyen a szemembe nézett. Ujjával kisimított egy kósza hajtincset arcomból. Teltek a pillanatok, ültem az ölében, keze még mindig ott pihent a vállamon.
      Az ajtó félénken megnyikordult, Cathleen hajtincsei libbentek ki mögüle.
     -Steve!-nézett be, mikor meglátott minket, szája mosolyra húzódott- Hupsz! Bocsi, csak Kira kéri, hogy menj le egy kicsit hozzá! Én addig itt maradok Suzanne-val.
      Felpattantam Steve öléből, s bár nem kellett volna zavarban lennem egy ötéves előtt, mégsem tudtam levenni a szemem a szoba egyik alsó sarkáról. Éreztem, hogy Steve engem néz, hallottam ahogy feláll és kisétál a szobából.
      - Jaj, Suzanne!- fogta meg a kezeimet Cathleen.
      Szemei csillogtak, s úgy mesélte nekem délelőtti élményeit.
      - Olyan szépen táncoltak azok a lányok! Olyan magasra ugrottak, ijesztő volt, azt hittem le fog esni! Csak így..Felemelte a lábát és felugrott!
       Beszéde közben megpróbálta utánozni az artistákat kisebb-nagyobb sikerrel. Felemelte kötött harisnyával fedett jobb lábát, kidugott nyelvvel kereste egyensúlyát, de...
       - Áh, én ezt nem tudom megcsinálni! Én biztos elesnék!-nézett rám csalódottan.
        Azzal, hogy magamba fordultam volna és nem beszéltem volna Cathlennel, és rontottam volna el napját, inkább még jobbá akartam tenni. Hisz már el kéne jönni azoknak az éveknek, amikor nem csak magamra gondolok! Mögé sétáltam, s hónaljánál fogva felemeltem Őt fejem fölé. Nagyokat sikíott, mikor megpördültem.
       - Tegyél le, Suzanne! Tegyél le! - kacagott, kívánságának eleget is tettem- Te annyira kedves vagy, nem is értem Kira miért nem örül neki, hogy itt vagy! Egyfolytában arról beszélt, hogy ,,semmi helyed nincs itt" és,hogy ,,Steve miért hozott ide".
       Arcom elkomorult. Nem igaz, hogy Kira még mindig nem békélt meg velem! Én csak megpróbáltam erőt adni Stevenek. Még mindig mérges rám amiatt. Azonnal kirohantam a szobából, hallottam, hogy Cathleen utánam jön, de most még Ő sem érdekelt. Meg sem álltam az előszobáig, ahol gyorsan felvettem a cipőm, a kabátom.
      - Már mész is? - kérdezte Steve.
      - Igen, köszönöm a vendéglátást!- hadartam el neki, és akármennyire szerettem volna beszélni vele, akár még egyszer átölelni Őt, nem tudtam itt maradni.
       - Várj csak, kikísérlek!
      Még megsimogattam Cathleen fejét és Steve oldalán, mentem ki a házból. Próbáltam minél lassabban menni, nem sikerült. Tudtam, hogy Steve is észrevette, hiszen én általában lassú tempóban megyek, ez a sebesség nem volt megszokott nálam. A kapun kívül megállt, én Vele szemben. Kék szemeivel az enyémet fürkészte, az ővé csak pár árnyalattal volt világosabb az enyémnél. Pont tökéletes.
     - Köszönöm!

      Csak ennyit mondott, nekem ez épp elég volt. Ebben a szóban minden benne volt. Elmosolyodtam, majd egy óriási sóhajjal indultam el hazafelé. A nagy fehér ház egyik erkélyén ott állt a kis Cathleen, kedvesen integetett nekem nővére karjaiban, akin a sötétség ellenére is tökéletesen látszódtak a káröröm, a ,,kármosoly" vonásai.