Hangtalan pillanatok

Sziasztok!
Meghoztam a1. fejezetet, aminek elkészítésében nagyon sok segítséget kaptam egy nagyon kedves barátnőmtől ( még akkor is,ha Ő nem ismeri be :))
És boldogan köszöntöm új olvasómat: Buu-chant!

Jó olvasást.
Carlie Verna

Suzanne Elfleda

    Arcát tenyerébe temette, válla megemelkedett. Nem akartam látni, mennyire szenved, mennyire egyedül van. Nagyot sóhajtva hunytam le a szemem, majd újra odanéztem. Összetalálkozott a tekintetünk, szeme kivörösödött, pár könnycseppet is észrevettem, amiket szürke pulóvere ujjával próbált meg letörölni. Ám azok erősebbnek bizonyultak. Akkor még nem tudtam, hogy azok a gazok, amik általában mindenkinek megkeserítik életét, az én végzetem lesznek.
,, Sír " Amikor eljutott tudatomig, hogy nagyobb a baj, mint gondoltam, megszűnt bennem minden nemű  gyávaság. Elszántan indultam meg az udvar velem szembeni részébe, nem tudtam végiggondolni, mit fogok mondani, mihez fogok kezdeni, ha odaértem. Egy dologban azonban biztos voltam: Segíteni fogok Neki.
       Könyökét térdén támasztotta meg, csak egy momentumra nézett rám. Amikor leültem. Szólásra nyitottam a szám, beszélni mégsem tudtam. Nem voltam tisztában vele, mekkora a probléma és egy gyerekes vigasztaló szöveggel még nagyobbá tehettem volna azt. Az évek során megtanultam, hogy mindenkinek más a világméretű problémája, mindenkinek más az értékrendje. Aztán, ha egy tényleg borzasztó esemény történt, az mindenkinek rettentő. Az összekovácsol minket. Reménykedtem nem fog ez megtörténni. Egy ilyen esemény miatt, ne! Minket egy boldog pillanatnak kell összekötnie! Nem bírnám látni, hogy összeomlott.
          Tévedtem.  Karjai körbefonták derekamat, állát vállamra támasztotta, úgy sírt. Reszketett. Nem foglalkozott a minket kíváncsian vizslató tekintetekkel, legyőzte a szemérmességet. Azt, ami mindig is jellemezte őt. Százszor elképzeltem már, milyen lesz, amikor megölel,  ez a lehetőség nem szerepelt.  Azok az emlékek porba hulltak, nem meghatottságból kezdtem el könnyezni, akkor, ott nem volt helye önzőségnek.
- Matthew meghalt- suttogta.
Megmerevedett testem. Matthew. Matthew Dawson. Csak kétszer láttam eddig, amikor Stevet várta az iskola előtt. Az is soknak minősült. Élete nagyobb részét kiképzésen töltötte, alig ment haza. Katona volt. Sokszor láttam a tévében, amikor kitüntetéseket kapott., nagyon ügyes volt, mégsem volt könnyű élete a Dawson családnak. Anyutól tudtam, sokat beszélgettek Steve anyukájával, a néni minden pillanatban aggódott fia épsége miatt. Egyszer el is vitték a kórházba, lázálmok kínozták szegényt. Matthew Dawson életét vesztette. És ez pedig hatalmas veszteség. Mindenkinek.