Az érintése is olyan,mint az enyém: december 2014

2014. december 27., szombat

Este

Sziasztok!

Nagyon boldog vagyok, hogy egyre többen tévedtek ide, már heten vagyunk!

Kaptam egy trailert, ami szerintem fantasztikus lett!

És volt pár tanácsadóm, akik arra panaszkodtak, hogy rövidek a fejezetek, és tényleg igazuk volt! Ez a rész hosszabb lett, még mindig nem tökéletes, de egyre jobb lesz a hosszúság is! :) Fejlődöm.

Ebben a részben ( sem ?) történik sok minden, de megtudunk egy homályos részt. Innentől indul be minden!

Jó olvasást:

Carlie

A másodpercek csak teltek,én csak öleltem őt nyakánál fogva, miközben simogattam azt. Óvatosan eltolt magától, mélyen a szemembe nézett. Ujjával kisimított egy kósza hajtincset arcomból. Teltek a pillanatok, ültem az ölében, keze még mindig ott pihent a vállamon.
      Az ajtó félénken megnyikordult, Cathleen hajtincsei libbentek ki mögüle.
     -Steve!-nézett be, mikor meglátott minket, szája mosolyra húzódott- Hupsz! Bocsi, csak Kira kéri, hogy menj le egy kicsit hozzá! Én addig itt maradok Suzanne-val.
      Felpattantam Steve öléből, s bár nem kellett volna zavarban lennem egy ötéves előtt, mégsem tudtam levenni a szemem a szoba egyik alsó sarkáról. Éreztem, hogy Steve engem néz, hallottam ahogy feláll és kisétál a szobából.
      - Jaj, Suzanne!- fogta meg a kezeimet Cathleen.
      Szemei csillogtak, s úgy mesélte nekem délelőtti élményeit.
      - Olyan szépen táncoltak azok a lányok! Olyan magasra ugrottak, ijesztő volt, azt hittem le fog esni! Csak így..Felemelte a lábát és felugrott!
       Beszéde közben megpróbálta utánozni az artistákat kisebb-nagyobb sikerrel. Felemelte kötött harisnyával fedett jobb lábát, kidugott nyelvvel kereste egyensúlyát, de...
       - Áh, én ezt nem tudom megcsinálni! Én biztos elesnék!-nézett rám csalódottan.
        Azzal, hogy magamba fordultam volna és nem beszéltem volna Cathlennel, és rontottam volna el napját, inkább még jobbá akartam tenni. Hisz már el kéne jönni azoknak az éveknek, amikor nem csak magamra gondolok! Mögé sétáltam, s hónaljánál fogva felemeltem Őt fejem fölé. Nagyokat sikíott, mikor megpördültem.
       - Tegyél le, Suzanne! Tegyél le! - kacagott, kívánságának eleget is tettem- Te annyira kedves vagy, nem is értem Kira miért nem örül neki, hogy itt vagy! Egyfolytában arról beszélt, hogy ,,semmi helyed nincs itt" és,hogy ,,Steve miért hozott ide".
       Arcom elkomorult. Nem igaz, hogy Kira még mindig nem békélt meg velem! Én csak megpróbáltam erőt adni Stevenek. Még mindig mérges rám amiatt. Azonnal kirohantam a szobából, hallottam, hogy Cathleen utánam jön, de most még Ő sem érdekelt. Meg sem álltam az előszobáig, ahol gyorsan felvettem a cipőm, a kabátom.
      - Már mész is? - kérdezte Steve.
      - Igen, köszönöm a vendéglátást!- hadartam el neki, és akármennyire szerettem volna beszélni vele, akár még egyszer átölelni Őt, nem tudtam itt maradni.
       - Várj csak, kikísérlek!
      Még megsimogattam Cathleen fejét és Steve oldalán, mentem ki a házból. Próbáltam minél lassabban menni, nem sikerült. Tudtam, hogy Steve is észrevette, hiszen én általában lassú tempóban megyek, ez a sebesség nem volt megszokott nálam. A kapun kívül megállt, én Vele szemben. Kék szemeivel az enyémet fürkészte, az ővé csak pár árnyalattal volt világosabb az enyémnél. Pont tökéletes.
     - Köszönöm!

Csak ennyit mondott, nekem ez épp elég volt. Ebben a szóban minden benne volt. Elmosolyodtam, majd egy óriási sóhajjal indultam el hazafelé. A nagy fehér ház egyik erkélyén ott állt a kis Cathleen, kedvesen integetett nekem nővére karjaiban, akin a sötétség ellenére is tökéletesen látszódtak a káröröm, a ,,kármosoly" vonásai.

2014. december 26., péntek

Trailer

Sziasztok!
clarissa Cronin készített egy fantasztikus trailert, ami hamarosan ki is kerül a modulok közé.
Nézzétek meg! :)

Meglepetés

Sziasztok!

Arra szavaztatok legtöbben a modulsorba kitett szavazáson, hogy meglepetéssel kedveskedjek Nektek.
Arra gondoltam, hogy mivel egyre több pozitív kritikát kapok a történetről és az írásmódomról, el merem vállalni két olvasóm blogjának a bétázását. Ha valakinek szüksége lenne segítségre:

- Írjátok le kommentben: Blogger neveteket, blogotok linkjét, és e-mail címeteket.

Jelentkezni 2014. December 28-ig lehet (meghosszabbíthatom), és még aznap kihirdetem a nyerteseket, akiķkel emailben felveszem a kapcsolatot.

Kellemes ünnepeket! :)

Érzelmek

Sziasztok kedveseim!
Örömmel közlöm,hogy üdvözölhetünk két újabb feliratkozót! Már hatan vagyunk! :)
Megkaptam életem első díját,most kezdem magam otthon érezni a blogger világban Nektek köszönhetően. Láthattátok, hogy kiraktam a szavazást, hamarosan el is mesélem, mi lett az eredmény.
Jó olvasást!

( Innentől kezdve nem lesz szemszög felirat )

Kicsit olyan volt, mint egy kihallgatás. Az ügyvéd várta, hogy valljak. Csak fürkészett azokkal a gyönyörű kék szemével,hallani akart valamit. Valami bölcsességet. Hallani akarta az okos Suzannet, aki mindig meg tud mindenkit nyugtatni, aki mindig mindenkit meghallgat. Ilyen helyzetben mégsem voltam még sohasem. Be kellett ismernem, hogy féltem. Féltem, hogy kudarcot vallok és még jobban elmérgesítem a helyzetet. Csak boldognak akartam látni.

          Önző voltam. Állíthattam magamnak, hogy csak tiszta szerelemből, tényleg azért vagyok most is vele,mert szeretem, de én nem szeretném sírva látni. Az önzőség ellenség, és elég csak ránéznem...
          És felemeltem fejem, belenéztem abba a szempárba, ami mindig elbűvölt. Titokzatos volt, de egyszerre nyitott is. A szem a lélek tükre. És ebben nem kételkedtem. Vitázhattam magamban arról, hogy önző vagyok-e, vagy sem, hogy le kell győznöm magamban ezt az érzést, hogy teljes mértékben vele kell együttéreznem, de abban a pillanatban egy dolog biztos volt. Hogy az a pillantás csak az enyém volt és az a szem sosem fog megváltozni. Mindig ugyanolyan fog maradni. Csodálatos.
          Hallgatagságomat még mindig nem szakítottam meg, nem tudtam volna mit mondani. Meg kellett volna nyugtatnom,azzal, hogy minden rendben lesz? Nem,nem lesz rendben. Nem tudom Dawsont visszahozni egyetlen egy dolgot tudok nyújtani: lelki támogatást.
   Aznap harmadszorra öleltem meg,harmadszorra éreztem szívének megállíthatatlanul gyors ütemét. Harmadszorra simította kézfejét a hátamra, amitől mérhetetlen nagy nyugodtság költözött lelkembe.
       Egyszer-kétszer megölelt már az évek alatt, amikor kirándultunk, vagy áthívtuk őket vendégségbe, de ezek annyira másak voltak. Érzelemteliek. És abban a pillanatban, amikor ott tartottam a kezeim között, olyan boldog voltam, mint még soha. Éreztem, hogy megbízik bennem és ez volt a legnagyobb álmom.

2014. december 8., hétfő

1. Díj

Szabályok:

Írj magadról 10 dolgot!
Válaszolj a 10 kérdésre!
Tegyél fel 10 kérdést!
Küldd tovább 10 embernek!

10 gondolat rólam:

Tanulásban most mélypontom van.
Imádom az irodalmat és a földrajzot.
Már négy éves korom óta táncolok, balettoztam és most fitnessezem.
Sok barátom van, haverok, de IGAZI barátok is.
El szeretnék jutni Hollandiába és New Yorkba.
Zenei stílusom behatárolhatatlan, bármi jöhet, kivéve a rap.
Nagyon szeretek metrózni.
Az egyik barátnőm és családja átmenetileg nálunk lakik.
Barátnőm is blogol.
Nem szeretem a One Directiont.

Válaszaim Alia kérdéseire:

        1. Három-négy éve.
         2. Teljesen mindegy, a fanfictionoknál is el tudok vonatkoztatni a hírességtől, még akkor is,ha nem szeretem.
         3. Leginkább történeteseket.
4. Egy Random Name Generator ,,adta" nekem ezt a nevet. Előtte a személyes gmail fiókommal publikáltam.
           5. Leginkább, amikor kirándulok, vagy utazom. Buszon, metrón, akárhol.
           6. Történetet, de szeretnék megpróbálkozni a versekkel is.
           7. Nem igazán. Vannak vázlatok a fejemben, de egyelőre kitartok ennél a történetnél.
           8. Nagyon szeretek olvasni. Jelenleg Nicholas Sparks Vissza hozzád c. könyvét olvasom. Fantasztikus a történet, a karakterek. Minden tökéletes.
           9. Mindig máshogyan. Némelyiket előre megtervezem, de a legtöbb csak úgy jön, és lépésről-lépésre fejlődik.
           10. Talán elkezdeni. A végén már nagy a nyomás, olyan befejezést szeretnél, ami méltó a szereplőkhöz. :)

10 kérdés tőlem:

Párbeszéd vagy leírás?
Van olyan szereplőd, amit magadról mintáztál?
Írtál már fanfictiont? Szerinted az könnyebb, mint a saját történet?
A mellék-, vagy a főszereplőket nehezebb megalkotni?
Ha most egy verset kellene írnod, mi lenne a címe?
Van kedvenc sorozatod?
Az álmaidból szoktál ihletet kapni?
Melyik a kedvenc blogod? Miért?
Szereted a hasonlatokat? Nehéz a megértése, ha nagyon mély értelműre sikerült?
Mit köszönhetsz a bloggernek?

10 bloggerina/blogger, akiknek továbbküldöm:

2014. december 1., hétfő

Dawson család

Sziasztok!
Meghoztam a részt,ami rövid lett és szerintem gyengécske, kíváncsi vagyok nektek hogyan fog tetszeni.
Köszöntöm legújabb feliratkozómat! :) Már négyen vagyunk!
Szép decembert és Adventet:
Carlie Verna

Suzanne Elfleda

Az út csöndben telt. Egyikünk sem szólt egy szót sem, igazi kínos csönd volt. Legalábbis nekem biztosan. Tudtam,hogy akkor nem rólam volt szó, nem az én ábrándomról. Nem várhattam tőle, hogy felszabadultan csevegjen el velem. Vitázott bennem a szerelmes és a bölcs Suzanne, ám akkor még nem tudhattam, hogy nem csak fölöttem csapkodtak zavaros hullámok.
   Sokszor jártam már Steve otthonában, ismert engem a családja, de sosem éreztem annyira idegennek magam,mint akkor. A nagy kert,ahol mindig jókedv uralkodott, most kihalt volt, csak a ház őrzője feküdt otthonában, de mintha Ő is megérezte volna mi történt, csak csöndben szürcsölgette gondosan kikészített vizét.
Az ajtó hirtelen kicsapódott, és egy pöttöm, barna hajú kislány robogott ki, és egyenesen bátyja karjaiba ugrott.
- Steve! Képzeld! Kira elvitt engem cirkuszba!- Cathleen arca ki volt virulva, nyoma sem volt szomorúságnak.
      Testvére gyengéden simított végig arcán, majd értetlen tekintettel nézett a legnagyobb Dawsonra, Kirára, aki az ajtófélfának támaszkodva állt. Onnan figyelt bennünket.
       Nem mondták el neki. Ez a Dawson család. Életük legnagyobb tragédiáját élik át, mégsem törik össze a gyermeki álmokat. Ő még csak gyerek! Nem kell szembesülnie a... Halállal. Hiszen Cathleen állt talán a legközelebb Matthew-hoz, a fiú teljesen elkényeztette Őt. Imádta a gyerekeket, emlékszem Steve mesélte mennyire boldog volt, amikor szülei bejelentették a kölyök érkezését.
        Megpróbált csevegni velem, amikor itt voltam náluk a szüleimmel mindig játszottunk együtt, rengeteget beszélgettünk. Nagyon szerettük egymást,de nem tudtam figyelni rá. Egyre csak Steve meggyötört arcát néztem, ahogy Kirával összesúgott,és rámemelte nővérével teljesen azonos szemét. Cathleen már csendesebbé vált, hiszen látta egyikünknek sem volt jó napja. Csodáltam Kira erejét, ahogy rezzenéstelenül festi húga körmeit, egyetlen könnycseppet sem ejtett közben. Majd később.
          Steve szobája ugyanolyan volt, mint mindig. Falai kék színben pompáztak, teljes harmóniában álltak a fenyőből készült bútorai. Sosem törekedett a ,,dizájnosságra", elegek voltak neki a letisztult felületek is.Valami mégis más volt. Lehuppant világos babzsákfotelére, arcát kezébe temette, úgy mondta:
- Ülj le Suzanne!