Újdonság

Sziasztok!

Egymás után 5 bejegyzés! Ejha!
Barátnőmmel nyitottam egy új blogot, remélem elnyeri tetszéseteket, nézzetek be: Even his Touch is Just Like Mine

Jó olvasást:
Carlie

Mászóka és emlékek

Sziasztok!
 Nagyon örültem, hogy sokan rátaláltatok a blogra és írtatok nekem. :)
Ez a rész talán jobban ,,megfogható" lett, nem lett olyan katyvasz,mint az előző rész, de talán az 1. rész jobb lett. Kíváncsi vagyok a véleményetekre!

Jó szórakozást:

Carlie Verna
 

Suzanne Elfleda

  A pillanat hamar véget ért, üveges szemekkel néztünk egymásra. Azt hittem végre megnyílik nekem, s talán már ott is voltunk a kapujában. Nem tudtam mi fog történni. Feláll, hazamegy gyászolni? Megtörténhet, valószínűleg egyedül akar lenni. Vagy még beszélgetünk egy ideig?
- Hazajönnél velem? Talán jobb lenne, ha nem lennék teljesen egyedül- légzése egyenletesebbé vált, így beszéde is.
Félszegen bólintottam, örültem, hogy engem gondol utolsó reménysugárnak, ám rájöttem arra is, hogy míg nekem kellett volna erősebbnek lennem, mégis Ő volt a nyíltabb velem szemben. Nem volt szabad a szerelmet, vagy hasonló érzést összekevernem a segítséggel, jótettel, hisz Ő sem tette.
    Még mindig óvatosan, ám már jóval határozottabban simítottam végig karján megerősítésképpen.  Utoljára megtörölte szemét, bár most már nem könnyezett. Ezt inkább egy olyan tettnek tudtam be, mint a lányoknál az, amikor megszorítják copfba fogott hajukat. Ezzel akarta magát akár egy kis időre összekapni magát.
    Az udvaron már sokkal kevesebben voltak évfolyamunkból, csak a kisebbek játszottak. Az ütött-kopott mászófalon nem volt senki, inkább a modern hintát vették célba.
    A mi kapcsolatunk mindig is furcsa volt Steve-vel. Volt amikor nem is szóltunk egymást, de volt olyan is, amikor nagyon sokat játszottunk, beszélgettünk. Még hatodikban tanítás után ki kellett mennünk a játszótérre. Mindenki csodálkozott, amikor mi ketten versenyt futottunk a mászókáig. Imádtuk ezt a játékot, én szerettem ezen lógni, Ő is.. Sosem árulta el miért.
    Megtorpantam. Talán.. Kockáztatnom kellett. Mélyítem tovább a sebet, vagy hagyom érintetlenül? Jót teszek ezzel, vagy rosszat? Kockáztatnom kellett.
- Szeretnél játszani?- mutattam az árválkodó játékszerre.
     Hirtelen elmosolyodott, szomorkás mosoly volt az, ám látszott rajta, jól esett neki a kérdés. Nem futott, ugyanolyan lassan sétált, mint eddig. A mászóka előtt vett egy nagy lélegzetet, két kezével megszorította a fokot, ami vállával egy vonalban volt. Az utolsó előttit.
     Összeszorította szemeit. Így állt pár másodpercig, majd rám nézett. Érzelmeit szinte láttam cikázni gyönyörű kék szemében, féltem, fel fog robbanni, ha továbbra is ennyi érzés szállja meg lelkét. A szomorúság, és a meghatottság ötvözete mindig fájdalmas szokott lenni. Ugrálsz a kettő között, egyik sem jó megoldás.
- Sosem árultam miért szeretem ezt, ugye? - kíváncsi arcomat látván folytatta - Matthewvel régen mindig ezen játszottunk. Már akkor is erősebb volt, mint én.      
      Sejtettem. Gondoltam, hogy Matthew jutott eszébe. Steve bátyja tényleg minden képzeletet felülmúlóan izmos volt, ami nem is csoda, hiszen folyamatosan kiképzésen volt.
        Megrohanták az emlékek, s újra a karjaim közé zárta magát. Kezemmel egyenletesen simogattam hátát, aminek hatására megnyugodott.
- Köszönöm!

Ajándék

Kedves olvasók!

Barátnőm egy szerintem aranyos ügyet indítványozott.
Én, nem vagyok One Direction rajongó, de ha közületek vannak olyanok, akik szeretik Louis Tomilsont, csatlakozzanak!

Egy új kezdet

Írók-olvasók kampány

FORRÁS

Egy kezdeményezést szeretnék elindítani, ami a blogírók és -olvasók közti kapcsolat kialakítását támogatja. Tudom, hogy már többen is megpróbálkoztak hasonló kampányokkal, de én úgy látom, hogy még mindig van mit javítani a helyzeten. 

Szeretnéd, ha sok olvasód lenne? Naná, máskülönben mi értelme van a blogolásnak? Mindenki azt szeretné, ha százával özönlenének az oldalára a feliratkozók, és egész napos elfoglaltságot jelentene neki válaszolni a dicsérő kommentekre de valljuk be, ez ritkán teljesül, és akkor se biztos, hogy azok a blogok kapják meg a rivaldafényt, amelyek a legjobban megérdemelnék. Egészen biztos vagyok benne, hogy te is voltál már dühös vagy csalódott, mert nem gyűlt össze elegendő mennyiségű pipa, komment, oldalmegjelenítés a legújabb bejegyzésedhez... de belegondoltál már abba, hogy te mint olvasó miként működsz? Hány blogra iratkoztál fel, hány helyen hagytál nyomot magad után? Hány oldalon tanúskodsz olyan aktivitásról, mint amilyet te elvársz a saját követőidtől? Mégis hogy várod el, hogy rengeteg megjegyzés érkezzen a részeid alá, ha te se kommentelsz sehová?

Talán abszurdnak tűnhet a gondolatmenet, miszerint ha te sok helyen válsz lelkes rajongóvá, akkor a saját blogod is népszerűvé válik, de hidd el, van benne logika. A mai blogvilágban túl sok író jut túl kevés olvasóra, és csak úgy növelheted ez utóbbiak számát, ha te magad is azzá válsz. De ha csak abba gondolsz bele, hogy mennyire fel tudnád dobni egy idegen blogger napját csak annyival, hogy pötyögsz neki néhány elismerő sort akkor azt hiszem, már megéri csatlakozni a kezdeményezéshez.

És hogy miért lesz érdekes ez a kampány? Talán azért, mert egyszerre kell íróként és olvasóként működnöd, amit azt hiszem, eddig nem sokan vártak el a bloggerektől.

Mit kell tenned, ha csatlakozni akarsz?

Tedd ki a plecsnit a saját blogod modulsávjába! Jó, tudom, egy kicsit nyomi, de a szándék a fontos :) Nem akartam túlcsicsázni, hogy ne üssön el egyik blog kinézetétől sem, és azt hiszem, ez a világosszürke még bármelyik színvilágú designba belefér. A kép irányítson át erre a bejegyzésre, hogy mindenki tudja, miről van szó pontosan! (Ha nagyon jót szeretnél cselekedni, akkor egy komment formájában jelezheted nekem, hogy beszállsz a kampányba, de ez természetesen nem kötelező)

• Nézd át a blogodat, és irts ki belőle mindent, ami az olvasókban rossz benyomást kelthet! Ne legyen nagyképű, fellengzős fülszöveged, ami "egyedi, nem sablon, nagyon izgi" sztoriként mutatja be a történetedet! Ne közöld az olvasóiddal, hogy a negatív kommenteket törölni fogod, vagy hogy csak ötcsillagos, százezer feliratkozóval rendelkező, Nobel-díjas blogokat vagy hajlandó kitenni cserének!
• Értelemszerűen tabu a komment- és pipahatár.
• Ne nyafogj, amiért olyan kevés nézettsége lett a legutóbbi bejegyzésednek. A rendszeres olvasóid nem érdemlik meg, akik meg elhanyagolják a blogodat, azok úgyse fogják látni a panaszáradatodat.
• Mindig válaszolj minden kommentre! Még akkor is, ha csak annyit írtak, hogy "nagyon jó, kövit!", mert ők is megérdemlik a reakciódat. Ha pedig jó szándékú kritikát fogalmaznak meg a blogoddal kapcsolatban, akkor pláne ne az legyen az első gondolatod, hogy kitöröld a megjegyzést, hanem gondolkozz el rajta, és ha úgy látod, hogy igaza van, fogadd meg a tanácsait!
• Nézd át az általad követett blogok listáját! Hányszor írtál nekik kommentet? Akadnak olyan blogok is, amikre csak hirtelen felindulásból iratkoztál fel, de azóta egyszer se nyitottad meg őket? Most itt a nagy lehetőség, hogy az összesbe beleolvass, és véleményt hagyj magad után. Ha az általad írt komment végére odabiggyeszted, hogy az Írók és olvasók kezdeményezés keretében írtad ezt a megjegyzést, akkor még több emberhez eljut az ötlet, és akár egyre több blogíróból válhat olvasó. Gondolj csak bele, milyen jó érzés lenne, ha egy olyan kampány végett gyarapodna meg a feliratkozóid száma, amiben te magad is részt veszel!

És az utolsó szabály, ami az összes közül a legkülönösebb, de egyúttal a leghatékonyabb is...

Új feliratkozód van? Nagyszerű! Keresd meg a Rendszeres olvasók közt a profilját, és nézz be az általa vezetett blogokba! Nincs mit vesztened vele, viszont az is lehet, hogy egy igazi kincsre fogsz akadni. Ha tetszik az ő blogja, értelemszerűen fel is iratkozhatsz vagy tudathatod vele, hogy hol találtál rá az oldalára hidd el, nagyon jól fog neki esni. Még az is lehet, hogy egy igazi barátra fogsz akadni a személyében, hiszen a közös érdeklődési kör már adott. A blogvilág hihetetlenül szürke és öncélú lenne, ha közben nem lépnénk kapcsolatba más emberekkel, akik aztán a barátainkká is válhatnak. (Persze, ez nem egyenlő a "feliratkozok a blogodra, ha te is követed az enyémet" biznisszel, amit amúgy mélységesen elítélek; ez nem üzleti, hanem szimpátiaalapon fog működni, hiszen csak arra az oldalra kell feliratkoznod, ami tényleg tetszik). A következő bejegyzésed elején aztán meg is köszönheted neki, hogy az olvasóddá vált.

Hangtalan pillanatok

Sziasztok!
Meghoztam a1. fejezetet, aminek elkészítésében nagyon sok segítséget kaptam egy nagyon kedves barátnőmtől ( még akkor is,ha Ő nem ismeri be :))
És boldogan köszöntöm új olvasómat: Buu-chant!

Jó olvasást.
Carlie Verna

Suzanne Elfleda

    Arcát tenyerébe temette, válla megemelkedett. Nem akartam látni, mennyire szenved, mennyire egyedül van. Nagyot sóhajtva hunytam le a szemem, majd újra odanéztem. Összetalálkozott a tekintetünk, szeme kivörösödött, pár könnycseppet is észrevettem, amiket szürke pulóvere ujjával próbált meg letörölni. Ám azok erősebbnek bizonyultak. Akkor még nem tudtam, hogy azok a gazok, amik általában mindenkinek megkeserítik életét, az én végzetem lesznek.
,, Sír " Amikor eljutott tudatomig, hogy nagyobb a baj, mint gondoltam, megszűnt bennem minden nemű  gyávaság. Elszántan indultam meg az udvar velem szembeni részébe, nem tudtam végiggondolni, mit fogok mondani, mihez fogok kezdeni, ha odaértem. Egy dologban azonban biztos voltam: Segíteni fogok Neki.
       Könyökét térdén támasztotta meg, csak egy momentumra nézett rám. Amikor leültem. Szólásra nyitottam a szám, beszélni mégsem tudtam. Nem voltam tisztában vele, mekkora a probléma és egy gyerekes vigasztaló szöveggel még nagyobbá tehettem volna azt. Az évek során megtanultam, hogy mindenkinek más a világméretű problémája, mindenkinek más az értékrendje. Aztán, ha egy tényleg borzasztó esemény történt, az mindenkinek rettentő. Az összekovácsol minket. Reménykedtem nem fog ez megtörténni. Egy ilyen esemény miatt, ne! Minket egy boldog pillanatnak kell összekötnie! Nem bírnám látni, hogy összeomlott.
          Tévedtem.  Karjai körbefonták derekamat, állát vállamra támasztotta, úgy sírt. Reszketett. Nem foglalkozott a minket kíváncsian vizslató tekintetekkel, legyőzte a szemérmességet. Azt, ami mindig is jellemezte őt. Százszor elképzeltem már, milyen lesz, amikor megölel,  ez a lehetőség nem szerepelt.  Azok az emlékek porba hulltak, nem meghatottságból kezdtem el könnyezni, akkor, ott nem volt helye önzőségnek.
- Matthew meghalt- suttogta.
Megmerevedett testem. Matthew. Matthew Dawson. Csak kétszer láttam eddig, amikor Stevet várta az iskola előtt. Az is soknak minősült. Élete nagyobb részét kiképzésen töltötte, alig ment haza. Katona volt. Sokszor láttam a tévében, amikor kitüntetéseket kapott., nagyon ügyes volt, mégsem volt könnyű élete a Dawson családnak. Anyutól tudtam, sokat beszélgettek Steve anyukájával, a néni minden pillanatban aggódott fia épsége miatt. Egyszer el is vitték a kórházba, lázálmok kínozták szegényt. Matthew Dawson életét vesztette. És ez pedig hatalmas veszteség. Mindenkinek.

Bevezető

Kedves leendő olvasóim!
Nagy örömmel köszöntelek titeket itt, az ,,Érintése is olyan,mint a tiéd" c. blogon.

Ne lepődjetek meg, nem fogok írni prológust, szerintem anélkül is lehet egy jó történetet írni. Ez most egy bevezető lesz, hogy megismerkedjetek Suzanne-val.

Remélem tetszeni fog:

Carlie Verna

 

 Suzanne Elfleda

Tudtam, hogy nem ismerem. Nem hittem, hogy ismerhetem. Azt gondoltam soha nem fog megnyílni előttem, hogy maradunk öt évvel ezelőtt, amikor még félt tőlem. Amikor elkülönültek az érettek, és a gyerekesek. Nem így történt.
Reménykedtem, egyszer leülhetek mellé, és őszinte lehetek vele. Csak pár percre. Csak egy pillanatra láthatnám szemét. Őszintén.