Új történet

Sziasztok,
Jajj még mindig milyen nosztalgikus érzés fog el, amikor ebbe a blogba írok... :)
De irány a jövő:

Megváltoztál

Ha még..

Sziasztok!
Ha még itt vagytok és még érdekellek titeket:
Ma létrehoztam egy új blogot,ami szombaton fog startolni!

Carlie Verna-Nothingless

/ semmisegcarlietol.blogspot.hu /

Kedves ,,Az érintése is olyan,mint az enyém"!

Kedves Érintése is olyan,mint az enyém!

Nagyon szépen köszönök neked mindent,ami Veled járt.
Te vagy az első igazi történetem,ami igazán közel áll hozzám,ami elindított engem. Új embereket ismertem meg Suzanne és Matthew személyében,akiket sosem fogok elfelejteni. Csodálatos pillanatokat szereztél nekem. Most először kaptam visszajelzéseket, pozitív reakciókat.
Köszönöm Neked és még rengeteg embernek ezeket a csodás pillanatokat.
Köszönöm Danielle Cobblernek a gyönyörű kinézetet,a könyvborítót Lexie P.-től, a trailert clarissa Croninnak, akinek kommentjei rengetek boldog pillanatot szerzett nekem. Köszönöm az összes rendszeres olvasómnak (clarissa Cronin,Buu-chan,Fantasy Girl,Sky Agnessa,Angelina Elizabeth,Naomi D,Serena Sinclair,Kitti Oláh,elisabethsmith).
És végül,de nem utolsó sorban örök támogatóm és barátnőm segítségét,szeretlek Faye!
Nagyon hiányozni fogsz ,,Az érintése is olyan,mint az enyém",de ez a löket kell, hogy elinduljak egy új úton.

Köszönök mindent!

AZ ÉRINTÉSE IS OLYAN,MINT AZ ENYÉM BLOG BEZÁRJA KAPUIT!

2014.10.15-2015.03.30

Mosoly

  Sziasztok!
Örömmel látom, hogy már kilencen vagytok, akik rendszeresen olvasnak :)
Mióta nem jelentkeztem, kaptam egy könyvborítót, amit láthattok a modulsorban.
Ez a fejezet más stílusban íródott, mint az eddigiek, remélem tetszeni fog! :)
Fogtok találni egy elkezdett szálat is, amit majd később fejtek ki.
Boldog újévet kívánok és jó szórakozást:
Carlie Verna :)

  
            A Roosevelt középiskolában három dolgot lehetett megtanulni. Fegyelmet,a minden órán megizzadt tanároktól, akik legnagyobb örömüket abban lelték, ha megláthatták a tanulók rémült arcát, amikor valakire rákiabálhattak. Tiszteletet , drága igazgató urunk iránt, akinek fogalma sem volt, hogy nagyrabecsülendő nevét mindenki csak úgy zengte, hogy ,, The Cow" a Cowal helyett. És megbocsátást tanulóközösségünk tagja iránt, ha valami erkölcstelen, a Roosevelt tanulójához nem méltó dolgot tenne.

          Ezt a három fontos elemet ( amik a ,,világ alapjait képezték") dr. Bertrand Warwick ( a pletykák szerint nem volt beszámítható állapotban, amikor neve elé biggyesztette okosságát és tisztességét jelölő betűket) hirdeti nagy szeretettel.

           Kedden reggel ,az első óra első tíz percében ( pontosan a hetedik minutumban) kopogtak. A teremben néma csend volt, mindenki kihallotta ebből a kopogásból a félelem és a bizonytalanság hullámait.

Steve Dawson késett. Steve Dawson, aki mindig is tudta, ha egyszer késik kémiáról, dr. Warwick megragadja a lehetőséget, hogy keresztbe tegyen neki.

         Ott ültem a leghátsó padsorban, közvetlenül az ajtó mellett. Éreztem a feszültséget, ami Steveből áradt, tudtam, hogy a tegnapi események után már csak ez hiányzik neki, hogy Warwick belé kössön.

         - Elnézést dr. Warwick a késésért, remélem megbocsát nekem- hadarta el a szöveget, amit már a legkisebbek is tudnak.

          Elszántan, megrendíthetetlenül bámult  Warwick szemébe, szívem hevesen dobogott. Nem volt szabad felidegesíteni Stevet, nem tudta volna magát visszafogni. 
         Mindenki Warwick  válaszát várta. Jesse Shel, Steve legjobb barátja aggódó grimaszait látva biztos voltam benne, hogy Steve nem árulta el neki Matthews halálát. Nem így, ilyen feltűnően aggódott volna barátja ítéletétől. Ő maximum azért idegeskedhetett, hogy a ,,Dr." ne küldje büntetésbe, (hisz' mint tudjuk tőle bármi kitelik), akkor nem vehetett volna részt az edzésekbe, az pedig Jesse életének valószínűleg a végét jelentette volna. Mindenki tudta, hogy bár Jesse volt a csapatkapitány Stevenek sokkal többet köszönhetett a csapat.

       - Van igazolása, Mr. Dawson?- Warwick szája kárörvendő mosollyá húzódott, amivel hadat üzent Stevenek.

         Nem is hadüzenet volt, inkább utolsóelőtti döfés.Azt hitte, ezzel megfoghatja, de tévedett. Steve szép lassan, kiélvezve dicsőségét letette elé az igazolást, az aláírt papírt látva a tanár arca visszatért a szokásos szürke színbe.

       - Természetesen megbocsátok, és biztos az osztály is- morgott- Ugye?

       - Igen!- felelte az osztály.

      Steve tekintete összeakadt az enyémmel. Tegnapi pillanatképek milliói cikáztak a szemem előtt. Úgy éreztem kezdődik valami új, valami teljesen más. Biztos voltam benne, hogy az, hogy tegnap Steve megnyílt nekem,új ajtót nyit a kapcsolatunkban.

***

      Kalie Chanté  már az óra eleje óta figyelt. Mondhatjuk úgy is, hogy le sem vette a szemét rólam. Vörösre festett haja teljesen eltakarta a hatalmas őzikeszemeit, az alól tekintett ki rám. Már egy éve ő az osztályunk elkötelezett rockere, akitől mindenki fél, vagy akik nem, azok is elkerülik és a távolról röhögik ki maga helyett beszélő stílusát. A fekete ing és a kockás nadrág és bakancs is megszokott viselet volt Kalienél, de engem leginkább egyedi kiegészítői fogtak meg. Nem beszélgettem vele sokszor, de még tavaly együtt kellett írnunk egy esszét történelemre. A szobájában ipar mennyiségű ékszer halmozódott fel,  én is kaptam egyet, amiről azóta sem tudtam, hova kell akasztani, vagy pattintani. 

                   ***                     

      Nem tudtam, minek volt köszönhető, hogy elhagytam udvari tözshelyemet. Talán féltem, hogy sosem történhet meg az a csoda, mint tegnap és meg akartam erősíteni azt a hitem, hogy folytatódni fog a történet, ha újraélem fejben a tegnapot. Így hát a törzsfák árnyékában megpróbáltam felidézni Steve érintését, ölelését, hangját. Éreztem, ahogy kapaszkodik a vállamba, mintha én lennék az utolsó mentsvára. 

      - Hé! Leülhetek? - nézett le rám Steve a pad mellől.

        Szívem eszeveszett tempóban dörömbölt, egyetlen szó sem jött ki a torkomon, így egy bólintással jeleztem, hogy ,,persze". Izzadt kezemet fehér farmerembe töröltem, reméltem nem vette észre ezt a mozdulatot, nem akartam, hogy tudja mennyire izgulok. 

        - Hogy vagy? - kérdeztem.

         Hogy lenne, Suzanne?

         - Nyugodtabban, megfontoltabban. Nem fogok hisztérikusan hozzáállni- szeméből még most is keserűség sugárzott és lelkében is szomorúság volt, de fejében már helyretette a dolgot. 

           Látszott, hogy nem aludt, hogy nincs jól. De tudtam, hogy ha szüksége lesz valakire, én ott leszek mellette. 

           - Büszke vagyok rád- vallottam be

            Bólintott és elmosolyodott. Ezt azóta is tökéletesen fel tudom idézni. Ez emlékeztet arra, hogy minden rosszban van valami jó. A jó lehet akár egy mosoly is.